NHSZ Szolnok, a megbízható partner.
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Jelentős változás történt Szolnok város hulladékgazdálkodási cégének életében. A Remondis Szolnok Zrt. 2012-ben már többségi városi tulajdonba került, most a kisebbségi, 49 százalékos, német üzletrész is gazdát cserélt. Az állam ugyanis felvásárolta a Remondis magyarországi érdekeltségeit, s ezzel a szolnoki cég kisebbségi tulajdonjogát.
Ezzel teljes egészében közösségi, azaz állami és önkormányzati céggé vált társaságunk. Természetesen az új tulajdonosi szerkezet új névvel is járt, társaságunk NHSZ Szolnok Zrt. néven folytatta tovább tevékenységét 2014. 08. 06-ig.
Széleskörű szolgáltatás ellátása érdekében és a hatályos jogszabályoknak való megfelelés céljából azonban újabb átalakulásra, szétválásra volt szükség. Ez által az eddigi tevékenységeinket egyrészről az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. néven, másrészről az NHSZ Zounok Zrt. néven végezzük.
Nem változik azonban szolgáltatásaink köre, így a kommunális hulladékot, a szelektíven gyűjtött hulladékot továbbra is szállítjuk, évente egyszer lomtalanítást végzünk, mint ahogyan működtetjük népszerű szolgáltatásainkat is.
Társaságunk elérhetőségei, címei, telefonszámai nem változnak, s tulajdonosaink elvárásainak megfelelően arra törekszünk, hogy a szolnoki lakosok a lehető legjobb áron, a legmagasabb kommunális szolgáltatásokhoz jussanak hozzá.
Lits László, Papp László
ügyvezető igazgatók